Nagy Anita vagyok, az ELTE harmadéves tanárszakos hallgatója. Szaktárgyaim megválasztása során a természet iránti szeretetem és érdeklődésem vezérelt, így a biológia-földrajz párosítás mellett döntöttem. A pedagóguspálya iránti elhivatottságom már gyermek korom óta jelen volt az életemben , így a pályaválasztás nem okozott gondot számomra. Leendő pedagógusként egyik fő célom az, hogy a tudásátadás illetve az , hogy konstruktívan hozzá tudjak járulni jövőbeni tanítványaim személyiségfejlődéséhez is.
Ami blogom közvetlen témája : IKT-s eszközök és azok használata a tanteremben , biológia illetve földrajz órán . Eddáig csupán egyetlen egyetemi tárgy keretében volt lehetőségem ismerkedni IKT-s eszközökkel . Reményeim szerint a Korszerű tanári mesterség kurzus hozzájárul majd ahhoz, hogy sok információval és jártassággal gazdagodjak a félév során a használatukat illetően.